Kik azok, akik a vacsora mellé szolgálják nekünk a száraz vöröset vagy a félédes fehéret? A borászok azok, akiknek nem egy első csókot, sok kellemes beszélgetést és megannyi felejthetetlen kulináris pillanatot köszönhetünk.
A bor filozófiája című könyvben egy-egy neves borász portréja rajzolódik ki előttünk. Az olvasó megismerkedhet ars poeticájukkal, világlátásukkal, élettörténetükkel, és természetesen a boraikkal is, miközben a magyar borvidékek titkai és a hazai borkultúra jellegzetességei is feltárulnak előtte. A csopaki Jásdi Pince alapítójáról, Jásdi Istvánról helyet kapott a könyvben, akit gondos diplomataként tüntet fel Kántor Endre, a mű írója.
Részlet „A bor filozófiája” című könyvből
„Jásdi István, amióta betette a lábát a fehér oszlopos villába, és lassan visszavásárolta az egykori Ranolder-birtokhoz tartozó területeket, tudatosan, néha ráérzéssel, némi diplomáciával és rengeteg gondos kertészkedéssel bizonyította újra a csopaki borok egykori hírnevének valódiságát. A ház megtalálta újabb lakóját, aki elődeihez méltóan saját céljain túl a borvidéket, azon is túl pedig a magyar borokat szolgálja, állhatatosan.”
„Ha reggelente kinézek a tornácról a ház körüli szőlőkre és a mindig más színű tóra, csak arra tudok gondolni, hogy az is bolond, aki innét máshova vágyik, akár csak nyaralni is. Az ember egy idő után rájön, hogy valami igazuk azért azoknak is van, akik évszázadok óta élnek a falujukban, és tényleg dolgoznak, és ott is akarnak maradni, ráadásul szükség is van rájuk. Ez a belátás sokat változtatott a gondolkodásomon az elmúlt tíz-tizenöt év alatt. Valahova tartozni kell, és a szőlő a leginkább adott növény erre. Aki szőlőhöz fog, azzal dolgozik, és azért vállal felelősséget, az évtizedekre vállal felelősséget.”
