Cserepes paprikás krumpli hozzávalók:

1 kg krumpli

5 dkg füstölt szalonna

2 nagy fej vöröshagyma

2 dl tejföl

2 pár virsli

1 púpozott teáskanál vegeta

1 gerezd fokhagyma

1 evőkanál lecsöpögtetett paradicsompaprika-saláta (savanyúság)

1 csapott evőkanál piros fűszerpaprika

só ízlés szerint

Cserepes paprikás krumpli elkészítése:

A cserépedényt (tetejével együtt) fél órára hideg vízbe áztatjuk.

A füstölt szalonnát nagyon apróra összevágjuk, és serpenyőben kevergetve, a zsírját kiolvasztjuk. Ezután rátesszük a megtisztított és finomra vágott vöröshagymát, majd fedő alatt üvegesre pároljuk. Ha már zsírjára sült, a tűzről lehúzzuk, és belekeverjük a pirospaprikát. Ráöntünk 4 evőkanál vizet, és jól összeforraljuk.

A cserépedényből a vizet kiöntjük, majd elterítjük benne a hámozott és hasábokra vágott krumplit. Megsózzuk, és a vegetát is rászórjuk. Ezután jól összerázzuk, hogy a fűszer mindenütt egyformán érje. A hagymás levet összekeverjük a tejföl felével, beletesszük a szétzúzott fokhagymát, majd rálocsoljuk a krumplira. A tetején elhelyezzük a bőrétől megfosztott virsliket, és a paprikasaláta-darabkákat is rászórjuk.

Az edényt saját tetejével befedjük, és hideg sütőbe toljuk. Csak ezután gyújtunk be, és takaréklángon pároljuk 15 percig, majd a lángot fokozatosan felerősítjük közepes erősségig.

Kb. 1 óra 20 percen keresztül pároljuk.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 120 perc