Hagymás tojásrántotta hozzávalók:
1 tojás
fél diónyi vöröshagyma
1 kanál olaj
1 kiskanál só
fűszerpaprika
Hagymás tojásrántotta elkészítése:
A hagymás rántottához tojásonként fél diónyi vöröshagymát vágjunk apróra, és fedő nélkül pirítsuk aranysárgára. A pirításhoz tojásonként 1 evőkanál olajat használjunk. Most a felvert tojáshoz ne keverjünk olvasztott vajat, csak sózzuk meg, és öntsük a megpirult hagymára.
Tálalás előtt a kész rántotta tetejére szórjunk kevés fűszerpaprikát.
Fogyókúrázók tojásonként 1 kávéskanál olajjal is készíthetik, ebben az esetben azonban teflon bevonatú serpenyőt használjunk a sütéshez.
Igazán jó ízű rántottát csak háztáji tojásból lehet készíteni. A tojást ne a tányér széléhez üssük, hanem egy lapos, kemény felülethez, mert az éles tárgyak bezúzzák a kemény burkot, és feltörés után héjdarabok kerülnek bele. Nyers tojás használata esetén nagyon fontos még, hogy közvetlenül felhasználás előtt kell feltörni, mivel levegővel érintkezve hamar bebarnul és romlásnak indul.
0 hozzászólás