Illatos-omlós pulykaszelet hozzávalók:

4 személyre:

1 csokor petrezselyem

2 citrom

3 tojás

4 vékony szelet pulykamell

2 evőkanál olívaolaj

5 dkg margarin

5 evőkanál tyúkhús-alaplé

só, feketebors

Illatos-omlós pulykaszelet elkészítése:

Egy kis edénykébe facsarjuk ki az egyik citrom levét, a másikat pedig szeleteljük vékonyra, amit majd a díszítéshez használunk fel.

2-3 szál petrezselymet tegyünk félre ugyancsak a díszítéshez, a többit vágjuk apróra.

A pulykamelleket kíméletesen verjük vékonyra, majd sózzuk, borsozzuk.

Hevítsük fel egy nagy serpenyőben a margarin felét és az olívaolajat, tegyük bele a hússzeleteket. Mindkét oldalukat 2-2 percig süssük, amíg már kissé megpirultak és a belsejük sem rózsaszín már. Ha kész, szedjük ki, tegyük félre.

Öntsük az alaplét a pecsenyeléhez a serpenyőbe, forrósítsuk fel, kevergessük, majd adjuk hozzá kb a citromlé felét, a maradék margarint és a petrezselymet.

Alacsony hőfokon forrósítuk fel mégegyszer a serpenyőben a hússzeleteket a pecsenyelével együtt. Fűszerezzük, ízlés szerint még egy kis citromlevet adhatunk hozzá.

Vegyük ki a hússzeleteket, tegyük tányérra, öntsük le a pecsenyelével, díszítsük citromszeletekkel.

Vegyes zöldsalátával kiváló vacsora az egész családnak.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 90 perc