Körözött hozzávalók:
20 dkg liptói túró
10 dkg vaj
1 evőkanál tejföl
diónyi lilahagyma
1 mokkáskanál fűszerpaprika
fél mokkáskanál őrölt köménymagot
egy csipet őrölt bors
Körözött elkészítése:
A körözötthöz villával törjünk át 20 dkg liptói túrót, majd keverjük habosra 10 dkg szobahőmérsékletű vajjal, és 1 evőkanál tejföllel. Adjunk hozzá egy diónyi apróra vágott lilahagymát, 1 mokkáskanál fűszerpaprikát, fél mokkáskanál őrölt köménymagot, egy csipet őrölt borsot, és jól dolgozzuk össze.
Ha a juhtúró nincs megsózva, akkor fél mokkáskanál sót is tegyünk bele. A különleges ízeket kedvelők köménymag helyett ízesíthetik fél mokkáskanál bazsalikommal, illetve kakukkfűvel vagy negyed mokkáskanál finomra őrölt szerecsendióval, és dúsíthatják félbevágott kapribogyóval is.
Régebben szardellapasztát is tettek a körözöttbe, amelyet jól helyettesít a Worcester szósz.
A jól összekevert körözöttet egy kisebb tálra halmozva hidegen tálaljuk, előtte azonban hűtőszekrényben pár óráig érleljük. Friss kenyérre kenve, zöldpaprikával és paradicsommal fogyasszuk.
Még gusztusosabbá tehetjük, ha vöröshagyma helyett finomra vágott metélőhagymát keverünk bele.
0 hozzászólás