Nyúl tikka masala – Indiai hangulatban hozzávalók:
3 főre:
fél kg nyúl lapocka (6 db)
olaj, vaj, vagy ghí a sütéshez
A tikiskanálahoz (pác):
2 doboz natúr joghurt
fél citrom leve
6 gerezd fokhagyma
2 teáskanál reszelt gyömbér
1 teáskanál chili por
2 kiskanál koriander mag
1 kiskanál mustármag
4-5 szem fekete bors
1 teáskanál tikiskanála fűszerpor
1 teáskanál curry por
só
A masala szószhoz:
5 dkg vaj
140 g paradicsompüré
1 kiskanál fűszerpaprika
2 teáskanál garam masala
3 dl tejszín
Nyúl tikka masala – Indiai hangulatban elkészítése:
A nyúlhús páchoz először összetörjük a nagyobb fűszereket (koriander, mustármag, bors), majd keverjük ki a többi hozzávalóval.
Ebben a pácban hagyjuk a nyulat vagy akár a csirke mellett 2-3 órát pácolódni.
Majd vagy grillrácson süssük meg a lecsepegtetett húsokat, vagy kevés zsiradékon serpenyőben süssük át őket.
A masala szószt eredetileg külön készítik szinte ugyan azokkal a fűszerekkel. A receptben a húspácot semmire sem használták fel, én viszont a mártás alapjaként vettem.
Tehát vegyük ki a serpenyőből a nyúlhúst, és tartsuk melegen.
Tegyük bele a vajat, és a páclevet.
Forraljuk fel, majd adjuk hozzá a paradicsomot, a további fűszereket, és végül a tejszínt is.
1-2 percet forraljuk, majd tegyük a szószba vissza a húsokat.
Naan kenyérrel tálaljuk.
0 hozzászólás