Rác patisszon hozzávalók:

60 dkg burgonya

1 nagyobb patisszon

25 dkg zöldpaprika

4 db kemény paradicsom

2 nagy fej vöröshagyma

4 dl tejföl

3 evőkanál liszt

4 gerezd fokhagyma

1 teáskanál piros fűszerpaprika

1 mokkáskanál reszelt citromhéj

10 dkg szeletelt császárhús

só és törött bors ízlés szerint

Rác patisszon elkészítése:

A burgonyát héjában puhára főzzük, majd meghámozzuk és felkarikázzuk. A patisszont meghámozzuk, kimagvaljuk és félujjnyi szeletekre vágjuk. Megsózzuk és félretesszük.

A paradicsomot karikára vágjuk, a zöldpaprikát felszeleteljük, a hagymát ugyancsak felkarikázzuk. A császárhús felét nagyon apróra vágjuk, a másik felét kétcentis csíkokra metéljük.

A nagyon apró császárhúst saját zsírján ropogósra sütjük, és a zúzott fokhagymával együtt belekeverjük a tejfölbe.

A lisztet, a pirospaprikát, 1 teáskanálnyi sót, citromhéjat és 1 mokkáskanál borsot összekeverünk, majd a patisszonszeleteket megmártjuk benne.

Egy nagy tepsit előkészítünk: az aljára terítjük a megmaradt paprikás liszttel meghintett burgonyakarikákat. Erre rálocsolunk egy kevés, ízesített tejfölt, majd paradicsomkarikákkal és paprikaszeletekkel beborítjuk. Erre tesszük sorban, egymás mellé a lisztes patisszonszeleteket, és a rétegezést addig folytatjuk, amíg csak el nem fogynak a hozzávalók. A tetejére öntjük a megmaradt tejfölt, és beborítjuk a császárhúsdarabokkal.

Fedetlenül betoljuk az előmelegített forró sütőbe és 30 percig sütjük. Kockákra vágva tálaljuk.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 60 perc