Tejfölös csirke gombával hozzávalók:

500 g csirkehús

150 g gomba

300 ml tejföl

1 hagyma

3 cikk fokhagyma

3-4 szelet füstölt sonka

1 tojás

200 ml húsleves

150 ml édes fehér bor

2 evőkanál vaj

bors

pirospaprika

csombor

petrezselyem

Tejfölös csirke gombával elkészítése:

A csirkehúst felvágjuk kisebb darabokra, megfűszerezzük sóval, borssal, csomborral, pirospaprikával és egy evőkanál vajban megpirítjuk. Miután megpirult a pecsenye, felöntjük 100 ml forró húslevessel, beleöntjük egy tepsibe és kicsi tüzön 10-15 percig hagyjuk átsülni. A füstölt sonkát vékony csíkokra vágjuk és egy serpenyőben tesszük az apróra vágott hagymával és egy evőkanál vajjal. A gombát szintén csíkokra vágjuk és összekeverjük a sonkával és a hagymával. Hagyjuk kicsit sisteregni, azután felöntjük borral és a maradék húslevessel. A sütőben levő pecsenye mostanra teljesen megpuhul, így ráönthetjük a szószt, a tetejére pedig tegyünk rá 150 ml tejfölt. A tepsit még bent hagyjuk a sütőben 15-20 percig, azután a következő szószt öntjük rá: egy tojást felverünk sóval, borssal, csomborral, apróra vágott petrezselyemmel, melyet azután összekeverünk a maradék tejföllel.

 

Forrón tálaljuk, szintén forró puliszkával vagy krumplipürével.

A tejfölös csirke gombával receptet Pica ajánlotta.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 60 perc