Filo rétestészta hozzávalók:

40 dkg liszt

230 ml meleg víz

egy csipet só

1 evőkanál olaj

Filo rétestészta elkészítése:

Az összes hozzávalót összegyúrjuk – az olaj kivételével, amit majd utólag adunk hozzá. A végeredmény egy rugalmas tészta, amit letakarunk és hagyjuk pihenni.

A tésztát kettőbe osztjuk ( lehet több részre is, de én szeretek nagy lapokat nyújtani). Majd a nyújtófával 5-7 mm vastagra nyújtjuk.

A Filo tészta fontos eleme, hogy a kinyújtott lapokat nem kenjük be semmivel (a tekercsek esetében a kinyújtott tészta szeleteket bekenjük egy kevés olajjal), ehelyett letakarjuk egy kissé nedves törülközővel, hogy a tészta teteje ne száradjon meg. Ismét pihentetjük a tésztát és közben előkészítjük a munkaasztalt, amelyet letakarunk egy konyharuhával és azon nyújtjuk majd a tésztát.

Kezdődhet a móka. Elővesszük az első darab kinyújtott tésztát és mindkét kezünket a közepébe tesszük. Innen kezdjük el nyújtani.

Minél tovább hagyjuk pihentetni, annál rugalmasabb lesz. A tésztát addig kell nyújtani a kezünkkel, amíg látjuk, hogy nem szakad el; akkor rá kell dobni a törülközőt és kezdhetjük húzni hosszában- majd kinyújtjuk a törülközőt, hogy több helyünk legyen és tovább nyújtjuk előbb az egyik szélét, majd a másikat.

A lapot túlnyújtjuk a törülköző szélein, hiszen következő lépésként ollóval le fogjuk vágni a tészta vastagabb széleit.  Miért ollóval? Mert, ha késsel vagy derelye metszővel vágjuk, a vágás helye rátapad a konyharuhára és utána nehéz lesz az egész lapot eltávolítani.

Miután eltávolítottuk a felesleges tésztát (amelyet összegyúrunk és a nedves konyharuha alá tesszük), megszórjuk az egész lapot liszttel, majd a kezünkkel elsimítjuk.

Következő lépésként, téglalapokra „osztjuk” a nagy lapot. Vágjuk fel mindet ollóval. És ez az a pillanat, amikor elkezdődik a variációk fejezete: mindenki azt csinál, amit akar az így kapott lapokkal:

 

A receptet Seima ajánlotta.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 60 perc