Zselés narancshab hozzávalók:

1 zacskó féltartós tejszín

2 nagy narancs

2 evőkanál zselatinpor

kevés porcukor

csipet só

Zselés narancshab elkészítése:

Az egyik narancsot forró vízben megmossuk, majd szárazra töröljük. A héjából 1 mokkáskanálnyit lereszelünk, és meghámozzük, félbevágjuk. A levét kipréseljük. A narancslevet nagyon kevés porcukorral ízesítjük. A zselatint kislábosba szórjuk, és a cukros narancslevet ráöntjük.

Hagyjuk, hogy jól felázzon. A másik narancsot is meghámozzuk, fehér bundáját is levágjuk, majd egy centi vastag karikákra szeleteljük. A karikákat kis kockákra aprítjuk. (A munka közben kicsurgó levét a zselatinhoz öntjük.)

A tejszínt kemény habbá verjük, ezután óvatosan beleverjük a narancsszörpöt és a reszelt narancshéjat is. Ezután beleforgatjuk a narancskockákat, és 6 mély, kompótos tálkában elosztva, hűtoszekrénybe tesszük.

A zselatinos levet éppen csak annyira melegítjük, hogy az folyékonyra oldódjon, közben folyamatosan kevergetjük, nehogy csomós legyen.

Ezután a levet hidegre tesszük, és addig hűtjük, amíg megdermed. A zselét apró kockákra vágjuk, és a narancshab tetejére szórjuk.

Ízlés szerint feldíszítjük. Ha a narancshabot csak másnap óhajtjuk elfogyasztani, tegyünk bele 1 teáskanál fél dl tejben feloldott zselatint, így nem esik össze.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 50 perc