Gyümölcskrém formában hozzávalók:
2 dl joghurt
2 dl tejszín
2 evőkanál méz vagy édesítő
2 darab kivi
1 dl tej
1 evőkanál zselatinpor
1 teáskanál reszelt citromhéj
Gyümölcskrém formában elkészítése:
A tejszínt kemény habbá verjük, és a hűtőszekrénybe tesszük. A kivit meghámozzuk és vékony karikákra vágjuk. Négy karikát félreteszünk, a többit villával összetörjük. A joghutot a mézzel és a reszelt citromhéjjal simára keverjük, majd hozzáadjuk a kivipépet is. (Ha édesebben szeretjük, több mézet vagy cukrot tegyünk bele.)
A tejszínhabba nagyon óvatosan beleforgatjuk a gyümölcsös joghurtot, és ismét betesszük a hűtőszekrénybe. A zselatint kis láboskába szórjuk, majd ráöntjük a tejet. Néhány percnyi áztatás után a lehető legkisebb lángra tesszük, és folyamatosan kevergetve addig melegítjük, amíg folyékony nem lesz. Hagyjuk, hogy langyosra hűljön.
Közben kis formákat előkészítünk, vagyis a formát folpack fóliával úgy béleljük ki, hogy lelógó pereme is legyen. A keverékbe óvatosan beleforgatjuk a tejes zselatint.
A formák aljára teszünk egy-egy karika kivit, erre pedig azonnal, evőkanállal ráosztjuk a krémet. Gyorsan kell adagolnunk, mert hamar dermed! Legalább fél napra behűtjük. (Eperrel vagy más gyümölccsel is készíthetjük.) Tálaláskor a formákat desszertestálkára borítjuk, és a tetejéről óvatosan lehúzzuk a fóliát.
0 hozzászólás