Htápodi tu diavólu (ördög polipja) hozzávalók:

70 dkg kis, megtisztított polip

1/2 pohár olívaolaj

1 db apróra vágott hagyma

1 db piros paprika

40 dkg paradicsomlé

3-4 gerezd széttört fokhagyma

1/2 pohár fehér bor

chilipor

só, bors

2 evőkanálnyi aprított petrezselyemzöld

egyéb fűszerek ízlés szerint

Htápodi tu diavólu (ördög polipja) elkészítése:

A fagyasztott polipokat egyben betesszük a kuktába, és megfőzzük úgy, ahogy vannak.

Utána még melegen levágjuk a lábaikat, a középső részéből kiszedjük a szemeket és a maszatot a hasából, utána pedig kézzel szépen lesimítjuk a bőrt mindenhonnan és olyan szép fehér husi marad, mintha csirke lenne. (A tappancsos bőr melegen kézzel egyszerűen ledörzsölhető a húsról.)

Utána felvágjuk apróra és megpirítjuk olajon. Az olajon kapatás következménye, hogy a hús kicsit megkeményedik, viszont nagyon ízletes lesz. Aki inkább a vajpuha húst szereti, az ne pirítsa meg olajon, hanem a megfőtt húst használja.

Hozzátesszük a többi hozzávalót, felforraljuk, „eloltjuk” borral, utána még egy fél órát rotyogtatjuk. Közben a levét úgy intézzük, hogy annyi főjön el belőle, amennyit akarunk, én hosszú lére szoktam ereszteni, mert apró makarónival tálalom és az is felszív belőle eleget.

Az egésznek jó csípősnek kell lennie és forrón, petrezselyemzölddel kell tálalni.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 60 perc