Frikadelle dán fasírt hozzávalók:
4 személyre
25-25 dkg darált marha- és sertéshús vagy csak sertésből 50 dkg
1 dl liszt
2-3 dl folyadék: tej, víz, vagy hideg húsleves
1-2 db tojásfehérje vagy 1 db tojás
1,5 teáskanálnyi só
0,5 teáskanálnyi bors
1-2 fej hagyma
apróra vágva zsiradék
Frikadelle dán fasírt elkészítése:
A húst keverjük össze a sóval, a borssal, a tojással és a hagymával. A folyadékot apránként adjuk hozzá. Keverjük bele a lisztet, majd pihentessük a húst kb. 10 percig hűtőben. Ha túl keménynek találjuk, adjunk hozzá még folyadékot. Tegyünk a serpenyőbe kb. 2,5 dkg zsiradékot és forrósítsuk fel.
Kanállal formázzunk kicssé hosszúkás fasírtot. Tegyük vissza a serpenyőt a tűzre miután beletettük a húsokat, és nagy lángon süssük kb. 1 percig. Pároljuk tovább egyenletes tűzön még kb. 5 percig. Majd fordítsuk meg és süssük át a másik oldalukat is. (Hagyományos dán burgonyasalátával tálaljuk.)
A fasírozottat elkészíthetjük úgy is, hogy a fenti recepthez adunk még 1 teáskanálnyi provance fűszerkeveréket, fél zöldpaprikát és fél uborkát felkockázva.
Elkészíthető továbbá 2 evőkanálnyi felaprított petrezselyemmel és 2 evőkanálnyi zsályával vagy bazsalikommal, kakukkfűvel illetve 1 gerezd fokhagymával gazdagítva.
Egy további variációja az, amikor az alaprecepthez 15-20 dkg apróra vágott sárgarépát vagy paszternákot adunk.
0 hozzászólás