Vajastészta másképpen hozzávalók:

50 dkg liszt

40 dkg friss vaj

½ citrom

½ pohár víz

½ teáskanál só

Vajastészta másképpen elkészítése:

A lisztet leszitáljuk és két egyenlő részre osztjuk.

Az egyik felét a gyúródeszkán összekeverjük a vajjal és a sodrófával négyzet alakúra és  másfél-két cm vastagra nyújtjuk.

Az így kapott tésztát ráhelyezzük egy tányérra és hűvös helyen pihentetjük.

A másik feléhez hozzátöltjük a 1 / 2 csésze vizet, kifacsarjuk a citrom levét (vagy citromsót oldunk fel kevés vízben), és hozzáadjuk a sót.

Begyúrjuk,  labda alakúra formázzuk, letakarjuk egy konyhakendővel és 20-30 percig hagyjuk állni. Majd a sodrófával egy kétszer olyan széles és valamivel hosszabb lapot nyújtunk, mint amit a tányérra helyeztünk.

A vajastésztát a kinyújtott lap közepére helyezzük, a széleket ráfordítjuk, majd összehajtogatjuk. Így a vajastészta, mintha be lenne borítékolva. Megszórjuk liszttel, majd  20-25 cm széles és kb. 1 cm vastagságú lapot nyújtunk belőle.

A tésztát gondosan négybe hajtjuk, ráhelyezzük egy tálcára és hagyjuk hűlni 30-40 percig.

Miután lehűlt, ismét négybe hajtjuk és hűvös helyen pihentetjük. Ugyanezt a műveletet harmadjára is megismételjük.

Ezt követően a tésztát kinyújtjuk és pitét, pogácsát stb. készítünk belőle.

A maradék tésztát összeszedjük anélkül, hogy összegyúrjuk, és miután kevés ideig hidegen tartjuk, kinyújtjuk és ismét pitéket, kosarakat készítünk belőle.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 300 perc