Savanyú gombaleves aszalt vargányából hozzávalók:
maréknyi szárított vargányagomba
kb. 1 kiskanálnyi só
babérlevél
2-3 burgonya
jó arasznyi füstölt kolbász
2 evőkanál zsír
2 evőkanál finomliszt
1 mokkáskanál pirospaprika
1 gerezd fokhagyma
2 dl tej
2 dl tejföl
kristálycukor
ecet
Savanyú gombaleves aszalt vargányából elkészítése:
A gombaleveshez a gombát bő vízben megmossuk, majd leforrázzuk, kicsit állni hagyjuk, hogy a fekete levét kieressze, majd leszűrjük.
Kb. 1-2 l vízben feltesszük főni, megsózzuk.
A babérlevéllel fűszerezzük, kockára vágott burgonyával és a fölszeletelt kolbásszal kb. 20 perc alatt megfőzzük.
Közben a zsírt a serpenyőben felforrósítjuk, de vigyázzunk, hogy ne piruljon meg.
A tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát és a zúzott fokhagymát.
A gombalevest hűlni hagyjuk, majd a tejjel és a tejföllel simára keverjük.
A levest, ha a gomba és a krumpli is megpuhult, a tejes-tejfölös rántással sűrítjük.
Megkóstoljuk, ha kell utána sózzuk, végül egy kevés cukorral és pár csepp ecettel ízesíthetjük pikánsra.
0 hozzászólás