Vegyes csiga sütik hozzávalók:

1,5 kg liszt

300 g lágy vaj vagy margarin

100 g cukor

60 g élesztő

kevés só

1 csésze langyos tej

víz amennyit felvesz

vegyes töltelék

Vegyes csiga sütik elkészítése:

A hozzávalókból gyúrjunk masszát, majd hagyjuk nőni. Amikor megnőtt, osszuk öt egyforma részre.

A citromos csiga töltelékét készítsünk el 1 kiskanál margarinból, kb. fél csésze cukorból, 1 kiskanál citromhéjból, 2 tojássárgájából, kevés citromléből és 1/3 csésze vízből a következőképpen: tegyük tűzre a hozzávalókat, kivéve a tojássárgákat, és amikor a cukor megolvadt, adagoljuk hozzá a tojássárgákat is. Folyamatosan keverjük lassú tűzön, amíg kissé besűrűsödik.

Egyik részt kenjük meg ezzel a citromos krémmel, tekerjük fel, vágjuk szeletekre, majd 10 percre tegyük a 180°C fokra előmelegített sütőbe, amíg ropogósra sül.

Kis tűz fölött jól keverjük el a darált mákot két evőkanál tejjel és cukorral. Egy keményebb mákos krémet kapunk, és ezzel fogjuk megkenni a második részt. Feltekerjük, és az előzőhöz hasonlóan járunk el.

A harmadik részt baracklekvárral töltjük.

A negyediket kakaóval és cukorral.

Az utolsót instant cappuccinóval, cukorral és néhány csepp krém wiskyvel tölthetjük meg.

Miután mindegyik csiga megsült, porcukorból és citromléből készült mázat töltünk a citromos csigákra.

A baracklekváros csigákra porcukorból és meggyszirupból kevert mázat teszünk.

A kakaós csigákra olvasztott csokoládét, a krém wisky-sekre pedig karamellglazúr kerül.

Helyezzük össze-vissza egy tányérra a mázzal megkent és máz nélküli (mákos) csigácskákat egymás mellé.

A csiga receptet Bianca21 ajánlotta.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 120 perc