Hagyományos vajas tészta hozzávalók:
1/2 kg liszt
egy jó pohár víz
egy teáskanál olaj
15 g só
1/2 kg vaj
Hagyományos vajas tészta elkészítése:
Helyezzük a 1/2 kg lisztet a gyúródeszkára, csináljunk egy lyukat a közepébe és öntsük bele a vizet, a teáskanálnyi olajat, illetve a 15 gramm sót. Előbb egy kézzel keverjük, amíg a só el nem olvad, majd fokozatosan szórjuk bele a lisztet, hogy ne csomósodjon össze, majd jól összegyúrjuk. Nagyon gyorsan lehet vele dolgozni.
Amikor a tészta kész, de még mindig puha, labda formába gyúrjuk és 20 percig hűvös helyen pihentetjük, hogy elveszítse rugalmasságát, amelyet dagasztás közben szerzett. E célból a masszát fedetlenül hagyjuk és két késvágást ejtünk rajta. A massza akkor van jól elkészítve, ha benyomjuk az ujjunkkal és nem rugózik vissza. Állaga olyan kell legyen, mint a vajnak, amivel később összegyúrjuk. Következő lépésként a jól megtisztított gyúródeszkát megszórjuk egy kis liszttel.
Rá helyezzük a tészta lapot és a nyújtófával, lehetőleg 1 cm vastagságú négyzeteket nyújtunk. Közben a fél kg vajat ugyancsak négyzet alakúra formázzuk, csak kisebbre, mint a tészta, de egyenlő vastagságúra. A tészta közepére helyezzük, majd a széleit borítékszerűre felhajtjuk. Letakarjuk és hűvös helyen, 10 percet pihentetjük.
Megszórjuk a deszkát liszttel, és a nyújtórúd segítségével egy háromszor hosszabb lapot nyújtunk, mint széleset, vastagsága pedig minél egyenlőbb, annál jobb. Ügyeljünk, hogy a vaj ne follyon ki, és ha mégis megtörténne, szórjuk meg egy kis liszttel. Mivel a tésztalap hosszába van nyújtva, háromba hajtjuk és pedig úgy, hogy a jobb oldali harmada a bal oldali részére kerüljön.
Ezt a műveletet meg kell ismételni, ügyelnünk kell azonban, hogy miután a tésztát össze hajtogattuk, legközelebb az ellenkező irányba kell hajtanunk. Ismét letakarjuk és hűvös helyen hagyjuk még 10 percig. A nyújtás és összehajtás műveletét még négyszer megismételjük, minden második műveletet után hagyjuk 10 percet állni.
Felhasználás előtt még hidegen tartjuk 10 percig.
0 hozzászólás