Sült kacsa párolt káposztán hozzávalók:
egy konyhakész fiatal kacsa
egy fej párolni való káposzta
2 evőkanál zsír
só
10-12 szem bors
Sült kacsa párolt káposztán elkészítése:
A káposztás kacsa egy szószos étel, míg a kacsasült káposztán köretes sültet jelent. Ez utóbbi esetben a káposzta éppúgy köret, mint pl. a sült burgonya.
Egy fiatal kacsát megtisztítunk, lesózunk. Egészben egy tepsibe tesszük, kevés zsiradékkal és 2-3 evőkanál vízzel. Sütőbe tesszük és a sütés ideje alatt sűrűn öntözzük a saját levével. Közben a nyers, vagy savanyú káposztát nagyon vékony csíkokra vágjuk, és egy lábasban egy evőkanál zsíron megpároljuk.
Néhány szem borsot szórunk rá. Kevés zöldpaprikát is tehetünk hozzá. Amikor a kacsa már majdnem megsült, kivesszük, a tepsibe tesszük a párolt káposztát, majd rátesszük a sült kacsát.
Ezután az egészet visszatesszük a sütőbe. A kacsa átveszi a káposzta aromáját, a káposzta pedig a kacsa zamatát. Amikor a hús puhára sült, kivesszük a sütőből, darabokra vágjuk, és egy tálba tesszük, melybe előzőleg kiszedtük a párolt káposztát.
0 hozzászólás