Halas előétel hozzávalók:
350 g sajt
6 tojás
500 g hal
5 kanál liszt
4 kanál zsemlemorzsa
só
bors
egy fél citrom leve
Halas előétel elkészítése:
A halat ízesítettem egy kis sóval és megsütöttem. Aztán jól felvertem a tojásokat és hozzáadtam a citromlevet. Ez után sóval és borssal fűszereztem, majd még vertem egy kicsit. Hozzáadtam a sajtot és összekevertem. Összetörtem a halat, majd azt is belekevertem.
Ebbe a keverékbe beleszórtam a lisztet és a zsemlemorzsát, jól összekavartam, beleöntöttem egy tálba és betettem a hűtőbe egy órára. Egy óra múlva kivettem és fasírtokat formáltam belőle.
Még beliszteztem őket, külön felvertem két tojást és tettem hozzá 100 ml tejet. Mindent beletettem egy dobozba és két órát tartottam a hűtőben. Két óra múlva kivettem, és forró olajban megsütöttem. Egyszerre csak egy labdácskát tettem be, hogy ne menjenek szét.
0 hozzászólás