Bográcsos marhapörkölt deszkáról szaggatott galuskával hozzávalók:
10 dkg füstölt szalonna
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 ek zsír
só, bors
kömény
pirospaprika
2 szem babérlevél
3 evőkanál paradicsom püré
1 paradicsom és paprika
1-2 dl jobb vörösbor
2 kg marhahús (nyak vagy lábszár)
A galuskához:
1 kg liszt
6 tojás
só
Bográcsos marhapörkölt deszkáról szaggatott galuskával elkészítése:
A marhapörkölthöz a vöröshagymát finomra vágjuk, a szalonnát apró kockára. A fokhagymát is felaprítjuk. A paradicsomot és paprikát nagyobb darabokra is vághatjuk. A húst akkorára vágjuk, amekkorára tetszik és lehártyáztam és utána kb. 2*2-es méretre vágtam hiszem bográcsban ez a megfelelő méret.
A zsírt felhevítjük, rádobjuk a szalonnát, majd amikor kissé kiolvadta a vöröshagymát is. Ezt enyhén sózzuk és hagyjuk rendesen kipirulni, párolódni a vöröshagymát. Ha nagyon sülne akkor egy korty vizet öntsünk rá.
Pár perc után adhatunk hozzá borsot, köményt és a babért. Ezt is pirítsuk meg egy kicsit. Amikor a vöröshagyma jó puha és kiadta minden illóanyagát, rakjuk rá a paradicsom pürét és pörköljük meg egy kicsit, majd öntsük fel egy kevés vízzel. Ebbe tehetjük a paprikát amit elkeverünk, majd a marhahúst ráborítjuk. Én a fokhagymát kis olajon külön megfuttattam és amikor a hús mindenhol kérget kapott akkor raktam bele.
Megkóstoljuk és beállítjuk a sót. Egyébiránt fűszerezhetjük még borssal ha szükséges. Aki szeretné rakhat bele egy kiskanál erős Pistát is.
Kb 2.5 -3 óra alatt elkészül a hús. Közben öntögessük fel vízzel, mert leég.
Forraljunk egy nagy lábasban enyhén sós vizet. Ebbe szaggassuk a deszkáról a lazán összegyúrt galuska tésztát. Ezután szűrjük és mossuk meg majd egy kevés olajjal keverjük össze.
Amikor a hús majdnem puha akkor öntsük bele a bort, majd főzzük készre. Én akkor szoktam amikor kb 15-20 perc van az elkészülésig.
A megfőtt húst tálaljuk a galuska mellé és díszítsük kedvünk szerint. Kínáljunk a marhapörkölt mellé friss kenyeret és vegyes savanyút, no meg a megmaradt vörösbort.
0 hozzászólás