Csirkemell pirított gombával hozzávalók:
4 személyre
20 dkg erdei gomba
20 dkg sampinyon gomba
2 evőkanál vaj
1 nagy csokor petrezselyem
4 kisebb csirkemell
só, bors
4 evőkanál liszt
2 evőkanál olaj
1 dl száraz fehérbor
néhány salátalevél
Csirkemell pirított gombával elkészítése:
A kétféle gombát megtisztítjuk, kalapkájukat és szárukat felszeleteljük. A vajat felforrósítjuk, rádobjuk a gombát és fedő nélkül, erős tűzön 5-6 percig pirítjuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, lehúzzuk a tűzről, lazán összekeverjük a finomra vágott petrezselyemmel, fedő alatt melegen tartjuk.
A csirkemelleket kicsontozzuk, bőrüket lehúzzuk, leöblítjük, szárazra törölgetjük. Bedörzsöljük sóval, frissen őrölt borssal, majd lisztbe forgatjuk, lerázzuk róluk a fölösleget. Egy nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olajat, beletesszük a csirkemelleket és mérsékelt tűzön, fedő nélkül, mindkét oldalukon 5-5 percig aranysárgára sütjük őket, majd alájuk öntjük a bort és erős tűzön további 5 percig forraljuk.
Kivesszük a húst a serpenyőből, négy fél mellet egészben hagyunk, négyet kissé rézsútosan felszeletelünk és eredeti formájukra igazítva előmelegített tálra rendezzük őket. Melléjük-köréjük halmozzuk a pirított gombát, végül bevonjuk az átszűrt pecsenyelével és a leöblített salátalevelekkel díszítjük.
Burgonyapüré, krokett, polenta (puliszka), rizibizi illik hozzá.
0 hozzászólás