Csokoládés almakarikák hozzávalók:

2 szép alma (vagy kemény körte)

2 dkg vaj

5 dkg csokoládé

1/2 citrom leve

1 evőkanál cukor

csipetnyi só

Csokoládés almakarikák elkészítése:

Az almát megmossuk, és kiszúróval eltávolítjuk a csumáját. Héjastól ujjnyi vastag karikákra vágjuk. A citromlevet elkeverjük a cukorral, a sóval, valamint 1/2 dl vízzel, és kis lángon feloldjuk benne a cukrot.

Nagy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, és az alamakarikákat egymás mellé helyezzük. Mindkét oldalán gyorsan átpirítjuk, majd ráöntjük a citromos-cukros levet. Fedő alatt éppen csak felforraljuk, ezután a tűzrol lehúzva, a lében hagyjuk kihűlni.

A kihűlt almakarikákat rácsra tesszük. A rács alá teszünk egy egy tálcát, hogy a csokoládé rácsöpöghessen. A kockákra tördelt csokoládét felolvasztjuk 2 evőkanálnyi vízzel (vagy gőz fölött, vagy a mikrosütoben), és addig keverjük, amíg folyékonnyá válik. A folyékony csokoládét vékony sugárban folyatjuk a már kihült almára.

Végül az egészet tálcástól együtt betesszük a hűtőszekrénybe, és addig hűtjük, amíg a csokoládé rá nem dermed a gyümölcsre.

Ha körtéből készítjük az édességet, elég, ha a körtéket félbe vágjuk. Ha a körte nagy, akkor almaszerűen is felkarikázhatjuk.

Nagyon különleges és viszonylag egyszerűen elkészíthető gyümölcsös édesség.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 30 perc