Csokoládétorta lisztmentesen hozzávalók:

4 személyre:

20 dkg étcsokoládé (bio, 70% kakaótartalom körül)

10 dkg vaj (bio, tisztított -ghí)

10 dkg cukor (bio, nád, nyírfa, sztívia)

4 db tojás (bio, vagy szabadtartású)

csipet só (himalája)

Csokoládétorta lisztmentesen elkészítése:

Vízgőz fölött olvasszuk fel a csokoládét a vajjal.

Válasszuk szét a tojásokat, verjük fel a fehérjét csipet sóval kemény habbá, a sárgát pedig egészen fehéredésig a cukorral.

Gyújtsuk be a sütőt 180 fokra és vajazzuk ki a tortaformát (csak vajazzuk, ne lisztezzük ki!).

A felolvadt vajas csokoládét lassan adagolva keverjük a cukorral felvert tojássárgákhoz (lassan adagoljuk, nehogy megsüsse a meleg csoki a tojást).

A felvert hab harmadát keverjük a csokis masszához (ezzel kissé fellágyítjuk), majd a maradék fehérjét óvatosan forgassuk a masszába.

Öntsük a kivajazott tortaformába, majd egy kanál segítségével őrvény alakban rajzoljunk köröket masszába, így a forma széléhez is tapad massza, szebb lesz sütés után a felülete (nem lesz gömbölyű).

180 fokon süssük 40 percig, teljes hűlés után vegyük ki a formából és tálaljuk.

Fontos, hogy a tojásokat precízen verjük fel, ettől szépen megemelkedik a tészta.

Lehet bele tenni fahéjat, mentát, bátraknak akár chilit is.

Tálalható porcukorral, tejszínnel, gyümölcsmártással, de simán is finom.

A képen látható csokitorta 18-as formában készült, de 22-es formára is elegendő a recept

 

A lisztmentes csokoládétorta receptet Receptműves ajánlotta.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 45 perc