Eger menti szüreti gulyás hozzávalók:

6 személyre

2 kisebb sertésköröm

60 dkg marhalábszár, esetleg lapocka

15 dkg füstölt szalonna

1 nagyobb vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

4 evőkanál olaj

1 csapott evőkanál pirospaprika

1 mokkáskanál őrölt köménymag

1 kiskanál Piros Arany csípős paprikakrém

1-1 paradicsom és paprika

1,5 kg burgonya

1 csokor petrezselyem

Csipetke:

1 tojás

10-12 dkg finomliszt

csipetnyi só

Eger menti szüreti gulyás elkészítése:

A húsokat megmossuk, lecsöpögtetjük. A körmöket lapjában kettévágjuk. A marha lábszárat 1,5 cm-esre, a szalonnát apró kockára vágjuk.

Az utóbbit a bográcsba dobjuk, az olajat ráöntjük, kevergetve zsírjára sütjük.

A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, a szalonnán megfuttatjuk, ezután a kétféle húst is hozzáadjuk, kevergetve fehéredésig sütjük.

Pirospaprikával meghintjük, egy kevés vízzel felöntjük, kb. 1 kiskanál sóval ízesítjük, köménymaggal, meg a paprikakrémmel fűszerezzük. Az apróra vágott paradicsomot és a paprikát hozzáadjuk.

Lefedjük, és a húsokat kis lángon kb. 1,5 óra alatt puhára pároljuk, ha időközben zsírjára sülne, egy kevés vizet mindig aláöntünk.

Közben a burgonyát megtisztítjuk és egy picit nagyobb kockára aprítjuk, mint a húst.

A puha húshoz keverjük, és annyi kb. 2 l vízzel öntjük föl, amennyi levest szeretnénk.

Erős tűz fölött fölforraljuk, lefedve kis lángon puhára főzzük.

Ha kell, utánízesítjük, a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük.

Közben a csipetkéhez a tojást a liszttel csipetnyit megsózva kemény tésztává gyúrjuk, és apró, borsnyi darabokra csipkedjük.

A kész levesbe szórjuk, 2-3 percig forraljuk.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 180 perc