Gombás pite – videórecept hozzávalók:
1 csomag friss Tante Fanny leveles tészta
50 dkg Nameko gomba
3 dl tejszín
fél darab póréhagyma
1 csokor friss bazsalikom
1 csokor friss metélőhagyma
4 szelet bacon szalonna
só, darált bors
csipetnyi őrölt szerecsendió
3 db tojássárgája
Gombás pite – videórecept elkészítése:
Készítsük elő a hozzávalókat. Vágjuk a szalonnát és a hagymát kockákra, a fűszerleveleket pedig aprózzuk fel. A gombát olvasszuk ki. A leveles tésztát vegyük ki a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen.
Tegyük a szalonnát egy nagy serpenyőbe és ha megpirult, adjuk hozzá a hagymát is. Süssük még egy kicsit nagy lángon, majd öntsük hozzá a gombát. Borsozzuk, szórjuk meg őrölt szerecsendióval, és néhány párc után adjuk hozzá a fűszerleveleket is. Amikor kész van, tegyük félre hűlni.
Vegyünk elő egy peremes sütőformát és tegyük bele a leveles tésztát. Ami lelóg a pereméről, azt vágjuk le késsel.
Tegyünk egy tálkába tejszínt, keverjük jól bele a tojássárgákat, a sót, a borsot, és az őrölt szerecsendiót.
A sütőt melegítsük elő 150°C fokra és közben állítsuk össze az ételt. A tésztára jön a gombapörkölt, ezt szépen elsimítjuk, majd következik a tejszínes szósz.
Tegyük az egytálételt a sütőbe 35-40 percre.
Tálaláskor vágjuk cikkekre és tálaljuk friss salátalevéllel.
0 hozzászólás