Hagyományos somlói galuska hozzávalók:

piskóta lap
3 dl tej
3 evőkanál sütőrum
1 kávéskanál vanillincukor vagy negyed vaníliarúd
2 evőkanál méz
egy csipet sót
5 dkg megmosott mazsola
10 dkg félédes étcsokoládé
6 dkg vaj
2 dl tejszín
2 evőkanál szőlőcukor

Hagyományos somlói galuska elkészítése:

Süssünk egy hagyományos piskóta tortalapot. Amikor lehűlt, vágjuk apró kockákra, terítsük szét egy kisebb zománcozott tepsiben, majd a szárazságától függően locsoljunk kb. 3 dl ízesített tejet és 3 evőkanál sütőrumot.

A tej ízesítésének legegyszerűbb módja, hogy előzőleg kifőzünk benne negyed vaníliarudat, vagy hidegen hozzákeverünk 1 kávéskanál vanillincukrot. A rum helyett használhatunk 1 mokkáskanál rumaromát is, amit az egyenletes ízesítés érdekében adjunk a tejhez. Ebben az esetben a tej mennyiségét növeljük 3,3 deciliterre. A felaprított vagy kis darabokra morzsolt piskótát hagyjuk ázni kb. 1 órán át, majd keverjünk bele 2 evőkanál mézet, egy csipet sót, valamint 5 dkg megmosott mazsolát, és a tepsiben újra szétterítve öntsük le egy adag vaníliás tojáskrémmel.

Utána a méz sűrűségű meleg krémet simítsuk el a szétterített piskótamasszán és hintsük meg 5 dkg apróra vágott dióval, majd legalább fél órára tegyük a hűtőszekrénybe. Lehűlés után a kétrétegű sűrű masszát evőkanállal galuskává szaggatva adagoljuk 4 kisebb tálba, vagy talpas üvegpoharakba. Ezután olvasszunk fel 10 dkg félédes étcsokoládét 6 dkg vékony szeletekre vágott vajjal együtt. Jól átkeverve hagyjuk kissé hűlni, majd arányosan elosztva öntsük a galuskák tetejére.

Végül verjünk fel 2 dl előzőleg lehűtött tejszínt. Amikor félig kész, adjunk hozzá 2 evőkanál szőlőcukrot és néhány csepp citromlevet, majd kemény habbá verve adagoljuk a csokoládémázra. Még gusztusosabb lesz, ha az olvasztott csokoládéból keveset meghagyunk, és vékony sugárban a tejszínhab tetejére csurgatjuk.

A somlói galuska tárolása

Csak hűtőszekrényben tartható. 1 napnál tovább ne tároljuk, mert a tejszínhab összeesik, és levet enged. Fogyókúrázók módjával fogyasszák ezt a közkedvelt csemegét, mert nagyon hizlal. Régen a házilag szinte elkészíthetetlenül bonyolult recept szerint baracklekvárral és kakaóval is dúsították a piskótamasszát, sőt az eredeti habos somlói galuska leírása még puncslé alkalmazását is megkívánta. Ma már azonban erre nincs idő, ezért sokan a költséges és időigényes tojáskrémet is gyorsan besűríthető vaníliás pudingporral pótolják, így egyszerűsítve tovább a klasszikus receptet.

A kb. 2 dkg (fél csomag) krémporból készült tejföl sűrűségű öntet azonban egészségvédelmi szempontból nem túl szerencsés megoldás. Az íze is messze elmarad attól az aromagazdagságtól, amit az eredeti képes nyújtani. Erről egyébként könnyen meggyőződhetünk, ha egyszer megpróbálkozunk a klasszikus változatot megközelítő készítési móddal is. Baracklekvár és kakaó használata esetén a piskótamasszát három részre kell osztani, hogy a kiszaggatás során a somlói galuska rétegenként eltérő ízesítésű legyen. A baracklekvárral megkent és a kakaóval meghintett adagokat kiporciózás előtt szintén célszerű lehűteni. Amennyiben a teljes mennyiségű piskótát vaníliás krémmel ízesítjük, akkor a tejből a vaníliarúd el is hagyható.

A somlói galuskát lehűtve, desszertként tálaljuk.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 150 perc