Húsos derelye besamel mártásban hozzávalók:
20 dkg búzaliszt
25 dkg pulykamell
5 dkg füstölt szalonna
2 db tojás
1 kis fej vöröshagyma
1 ek. szójaszósz
1 tk. ételízesítő
csipetnyi őrölt gyömbér
bors
frissen őrölt koriander
3 db szegfűszeg
só
Húsos derelye besamel mártásban elkészítése:
A lisztből és 1 tojásból kevés vízzel és pici sóval gyúrt tésztát készítünk. Félretesszük, pihentetjük.
Közben elkészítjük a tölteléket. A pulykahúst a szalonnával és a hagymával ledaráljuk, hozzáadjuk a fűszereket, a tojást és a szójaszószt. Jól összedolgozzuk és ezt is félretesszük.
A tésztát kb. 2 mm vastagságúra nyújtjuk, majd félbevágjuk. Az egyik felét a nyújtódeszkán hagyjuk, a másikat félretesszük. A deszkán lévő tésztára egymástól egyenlő távolságra kis halom tölteléket teszünk, majd ráterítjük a tészta másik felét.
A halmok között a tésztát tenyerem élével összenyomjuk, majd derelyevágóval v. éles késsel elvágjuk. Forró sós vízben kifőzzük, lecsurgatjuk, és a vajjal kikent tepsibe egymás mellé rakjuk úgy, hogy ne érjenek össze.
Besamel mártást készítünk, melybe kevés eőspaprika-krémet (darált, sós paprika) is teszünk. Ezzel leöntjük a tésztákat, és előmelegített sütőben közepes hőmérsékleten addig sütjük, míg szépen megpirul a mártás teteje.
0 hozzászólás