Húsos-túrós rózsák hozzávalók:
1 közepes hagyma
150 g sajt
½ száraz csombor
½ kiskanál petrezselyem
1 tojás
500 g fűszerezett darált sertéshús
2 evőkanál paradicsomlé
150 g tehéntúró
7 evőkanál tej
6 evőkanál olaj
1 kiskanál só
300 g liszt
1 tasak sütőpor
margarin
bors
Húsos-túrós rózsák elkészítése:
A hagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. A sajtot kockákra vágjuk. A petrezselymet felaprózzuk. Elválasztjuk a tojássárgájáta a fehérjétől. A fehérjét összekavarjuk a darálthússal, csomborral, hagymával. petrezselyemmel (ebből hagyunk egy keveset a díszítésre), paradicsomlével, borssal és sajttal. A tehéntúrót összekavarjuk tejjel, olajjal és sóval. A lisztet összekavarjuk sütőporral, majd hozzáadjuk a túrós összetételhez. Összegyúrjuk majd egy lisztes deszkán kinyújtjuk és egy 50×27 cm-es négyszöget formázunk belőle. A darálthúst elegyengetjük a tésztalapon, amit utána hosszában feltekerünk. A tekercset 10 egyenlő részre vágjuk (kb 5 cm vastagságúra). Beletesszük őket egy kerek tortaformába, amit előtte margarinnal kikentünk. A tojsásárgáját összekavarjuk egy evőkanál tejjel, majd megkenjük vele a rózsákat. Kb 40 percre betesszük a sütőbe.
Petrezselyemmel és csomborral megszórva tálaljuk.
A húsos-túrós rózsák receptet Sava Laura ajánlotta.
0 hozzászólás