Juhtúrós lasagne hozzávalók:
25 dkg lasagne lap
25 dkg juhtúró
1 csokor friss bazsalikom vagy 2 kávéskanál szárított
2 szál kakukkfű vagy 1 kávéskanál szárított
1 kávéskanál szárított oregano
25 dkg mozzarella sajt
10 dkg tisztított napraforgómag
2 evőkanál olaj
3 evőkanál reszelt parmezán sajt
2 tojás
5 dl sűrített paradicsom
Juhtúrós lasagne elkészítése:
A kész lasagne lapokat a csomagolásán jelzettek szerint megfőzzük, a juhtúrót áttörjük.
Ha friss zöldfűszereket használunk, megmossuk, és apróra vágjuk őket.
A mozarella sajtot vékonyan felkarikázzuk.
A napraforgómagból 2 evőkanállal félreteszünk, a többit apróra vágjuk vagy durvára darájuk.
Egy kisebb tepsit vagy mély tűzálló tálat olajjal kikenünk.
A juhtúrót összekeverjük az apróra vágott napraforgómaggal, a parmezánnal, a tojással, a bazsalikommal, az oreganóval, a kakukkfűvel, és egy kevés sóval, borssal ízesítjük.
A sütőt közepesre (180 fok) előmelegítjük.
A forma alját megkenjük sűrített paradicsommal.
Lasagne lapokat fektetünk rá, majd egy réteg juhsajtos massza, paradicsomszósz, mozarella sajt következik, majd újra tészta, juhtúró, paradicsom, sajt felváltva, amíg minden elfogy.
A tetejére mozzarella kerüljön.
Megszórjuk a félretett egészben hagyott napraforgóval, és a sütő középső rácsán kb. 25 percig sütjük, amíg a teteje megpirul.
Tálalás előtt néhány percig állni hagyjuk.
Fűszeres öntettel elkészített vegyes saláta illik hozzá.
0 hozzászólás