Keksz a reggelihez hozzávalók:
800 g liszt
300 g kristálycukor
300 g vaj szobahőmérsékleten
200 ml tejföl
4 egész tojás
egy teáskanál sütőpor, vagy szódabikarbóna
só
Keksz a reggelihez elkészítése:
Keverjük össze a hozzávalókat. Használhatunk robotot is, ha van olyan lapátja, amelyikkel tésztát dagaszunk. Ezután, tegyük a tésztát a nyújtódeszkára és a formázásnál használjunk majd lisztet. Ha szükséges, adhatunk még a tésztához is lisztet, majd osszuk fel három részbe. Készítsünk lapot az egyik tésztából és vágjunk formákat (lehet kerek, lyukkal a közepén, vagy négyzet, vagy narancslekvárral töltött) belőle.
Ha akarunk készíteni töltöttet is, először nyomjunk egy formát a tésztába, de csak annyira hogy lássuk a szegélyeit, majd tegyünk középre egy kis lekvárt. Helyezzünk rá egy másik lapot vagy hajtsuk kettőbe ugyanezt a lapot. Nyomkodjuk meg egy kicsit a töltelék körül, hogy ne váljon szét utólag, majd vágjuk ki a formával.
Tegyük a süteményeket a sütőbe 20 percre, 180 fokon.
0 hozzászólás