Keszeg sütve hozzávalók:
10 db keszeg
3 dkg só
10 dkg liszt
1 db fejessaláta
0,5 dkg fűszerpaprika
6 dl olaj
10 adag velesült burgonya
Keszeg sütve elkészítése:
A keszegeket pikkelyezzük, bontjuk, a belsőségeket eltávolítjuk, majd a fejeket levágjuk az első gerincszelettel együtt. Az előkészített keszegeket hosszanti irányukra merőlegesen vagy enyhén rézsútosan sűrűn bevágjuk a gerinccsontig. Arra ügyeljünk, hogy a gerinccsontot ne vágjuk át, mert így sütés közben a keszegek könnyen eltörhetnek.
Ezután kívül-belül jól besózzuk a keszegeket, és állni hagyjuk. Közben elkészítjük a paprikás lisztet. A megszitált liszthez keverjük a fűszerpaprikát. Az előre besózott keszegeket a paprikás liszbe forgatjuk, a felesleget lerázzuk. Serpenyőben olajat melegítünk, amelyben a keszegek mindkét oldalát megsütjük pirosra, ropogósra, közepes ütemben, hogy húsuk ne maradjon nyers középen sem.
A keszegeket úgy sütjük, hogy a vége felé hozzáadjuk a a héjában főtt, hámozott, cikkekre vágott burgonyát. A keszegeket és a burgonyát együtt sütjük készre. Ha elkészültek, csepegtetőrácsra emeljük mind a keszegeket, mind a velesült burgonyát, és alaposan lecsepegtetjük.
A velesült burgonyát tálpapírral fedett halastálra halmozzuk, majd ízlésesen mellé helyezzük a sült keszegeket úgy, hogy félig fedjék egymást.
0 hozzászólás