Magyaros sertéskaraj KÉRÉSRE INAKTIVÁLVA hozzávalók:
80 dkg csont nélküli karaj
20 dkg füstölt szalonna
1 kg lecsó paprika
1/2 kg paradicsom
só, bors
1 kg karika burgonya
2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kiskanál Erős Pista
1-2 evőkanál fűszerpaprika
Magyaros sertéskaraj KÉRÉSRE INAKTIVÁLVA elkészítése:
A paprikát és paradicsomot mossuk és tisztítsuk meg. Daraboljuk kisebb kockákra. A vöröshagymát vághatjuk finomra. A fokhagymát nagyon apróra vágjuk fel.
A sertéshúsokat kb 5-6 dkg- ra vágjuk és kissé kiveregetjük őket. Sózzuk, borsozzuk, majd egy serpenyőben megsütjük őket.
A füstölt szalonnát kis kockákra vágjuk. A bőrével együtt tegyük egy lábasba és kezdjük el hevíteni, majd gyakori kavarással olvasszuk ki. Ezután rárakjuk a vörös hagymát, amiből lehetőség szerint fonnyasszuk ki az összes levet.
Amikor ez megvan, rárakhatjuk a paprikát, amit kissé sózzunk (vigyázzunk, mert nem tudjuk mennyire sós a szalonna). Miután a levét kiengedte, kissé puhult és kevés a lé alatta, rárakhatjuk a fűszerpaprikát és a borsot, ezután a fokhagymát.
Miután a sertéshús kissé összefőtt, hozzáadjuk a paradicsomot, amit szintén megfonnyasztunk. Megkóstoljuk és ízesítjük sóval és borssal, ha szükséges.
Miközben a lecsó fő, bő olajat hevítünk, és ebben kisütjük a karikákra vágott burgonyát.
A forró burgonyát összeforgatunk egy kevés lecsóval (annyi lecsóval, hogy érje mindenhol a burgonyát.) Mellé helyezzük a friss húsokat és ízlés szerint díszítjük.
0 hozzászólás