Marhahúsos muszaka besamel mártással hozzávalók:

4-5 burgonya

300-400 g darált marhahús

1 száraz hagyma

1 szál zöldhagyma

100 g sajt

1 evőkanál paradicsomlé

bors

½ kiskanál fahéj

50 ml fehér bor

1 tojás

2-3 evőkanál olaj

Besamel mártáshoz

200 ml tej

1 evőkanál liszt

1 evőkanál vaj

bors

szerecsendió

Marhahúsos muszaka besamel mártással elkészítése:

A burgonyát megtisztítjuk, meghámozzuk, vékonyra felszeleteljük és 5-6 percig főzzük. A hagymát apróra vágjuk és párolni tesszük 3 kanál olajba és 3 kanál vízbe. Hozzáadjuk a darált húst és színvátozásig hagyjuk. Hozzáöntjük a pradicsomlevet, a bort, megsózzuk, megborsozzuk és egy kis fahéjjal is megfűszerezzük. Lehúzzuk a tűzről és belerakjuk a tojást is.

Elkészítjük a besamel mártást. Felforraljuk a tejet. Egy másik edénybe felolvasztjuk a vajat és összegyúrjuk a liszttel. Lassanként hozzáöntjük a tejet. Egy habverő segítségével gyorsn akvargatjuk hogy egységes és krémes legyen az egész. Fűszerezük sóval, szerecsendióval és borssal ízlés szerint.

Kikenünk egy hőálló tálat, belehelyezzük a burgonyát, rá a húst, majd a besamelt és végűl ráreszeljük a sajtot. Sütőbe tesszük 20-25 percre és kész is a finom egytálétel.

Forrón tálaljuk.

A marhahúsos muszaka besamel mártással receptet Pica ajánlotta.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 40 perc