Mézes sütemény hozzávalók:
250 g liszt
1 teáskanál kakaó
1 tasak sütőpor
100 g cukor
60 g méz
2 evőkanál tej
75 g vaj
fahéj ízlés szerint
Mézes sütemény elkészítése:
Keverjük össze egy tálba a tejet, a mézet, a cukrot és a vajat. Melegítsük addig, amíg a vaj és a méz elolvad (akár mikróban is). A liszt 2/3 részét keverjük össze a sütőporral, a kakaóval és az aromákkal. Ha ezzel megvagyunk, keverjük hozzá a tejhez. Szórjuk meg liszttel az asztalt, borítsuk rá a tésztát, és addig gyúrjuk, amíg nem ragad a kézhez (szükség szerint még lisztezzük). Ha a tésztát megfelelően kigyúrtuk, tegyük be a hűtőbe 1 órára.
Ha kivettük a tésztát a hűtőből, nyújtsuk ki, majd vágjunk ki formákat belőle, és 180 Celsius fokra előmelegített sütőben 7 perc alatt süssük meg. Díszíthetjük csokival, krémmel, lekvárral, vagy amihez éppen kedvünk van.
0 hozzászólás