Nektarin lekvár hozzávalók:

17-18 dl lekvárhoz

3 kg nektarin (kb. 2 kg kimagozva, megpucolva)

10 dkg nádcukor (növelhető ízlés szerint)

1/2 citrom leve

1 csomag Dzsemfix 3:1

Nektarin lekvár elkészítése:

Az elmosott befőttes üvegeket állítsuk egy magas falú lábosba, töltsük fel hideg vízzel (ne repedjenek el az üvegek a forralásnál) úgy, hogy ellepje a víz az üvegeket és kis lángon melegítsük forrásig a vizet (ügyeljünk rá, hogy tiszta kiszedővel emeljük ki az üvegeket).

Alaposan mossuk meg és pucoljuk meg a barackot, majd szeleteljük egy lábosba.

Adjuk a barackhoz a cukrot, a citrom levét és közepes-nagy lángon kezdjük el főzni, majd, ha levet engedett botmixerrel pürésítsük.

Ha forr, keverjük hozzá a dzsemfixet, forraljuk össze, majd kis lángon főzzük 4-5 percig.

A lekvárt a kifőzött üvegekbe töltjük, lezárjuk (lehet fóliával is, de el is hagyható), majd meleg dunsztba (pokróc, takaró, stb.) tesszük és megvárjuk, amíg abban hűl ki, utána címkézzük és mehet a kamra polcára.

 

Érdemes a címkézésnél azt is feljegyezni, milyen összetevőkkel készítettük a lekvárt, különösen akkor, ha ajándékba (is) adunk és azonos gyümölcsöt eltérő receptekkel is készítünk.

Érdemes kisebb (2-3 dl) üvegeket használni, így felbontás után gyorsabban elfogyasztható a lekvár és természetes tartósítással is eltartható a hűtőben romlás nélkül.

A cukrot apránként adagoljuk, ne legyen túl édes a lekvár.
Folyamatosan kevergessük a lekvárokat főzés közben, mert hajlamos leégni, illetve fröcskölni.

A képen látható nektarin lekvárokhoz tudatosan a Dzsemfix 3:1-t választottam, mivel csak természetes összetevőket (fruktóz-gyümölcscukor, pektin-növényi zselésítő, dextróz-szőlőcukor, citromsav, szorbinsav) tartalmaz.

 

A nektarin lekvár receptet Receptműves ajánlotta.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 30 perc