Sajtos rakott palacsinta hozzávalók:

12 db sós palacsinta receptet lásd itt: Bakonyi palacsinta

Besamel

4 dkg vaj/margarin

4 dkg liszt

4 dl tej

őrölt szerecsendió

Továbbá

40 dkg hámozott paradicsom

1 kis fej hagyma

2 evőkanál+1 kiskanál olaj

1 gerezd fokhagyma

6-8 bazsalikomlevél

1 mokkáskanál szárított oregano

15 dkg sós juhsajt

15 dkg mozzarella

Sajtos rakott palacsinta elkészítése:

A besamelhez a zsiradékban sárgára pirítjuk a lisztet, a tejjel simára keverjük, sűrűsödésig főzzük, kihűtjük. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük.

A paradicsomot felaprítjuk. A hagymát finomra vágjuk, megfonnyasztjuk 2 evőkanál olajon, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a paradicsomot, a vágott bazsalikomot és az oreganót, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. 10 percig erős tűzön sűrűre főzzük.

1 kiskanál olajjal kikenünk egy tűzálló tálat, 2 evőkanál besamelt simítunk az aljára. A palacsintákra 1-1 evőkanál besamelt kenünk, megszórjuk a szálasra reszelt juhsajttal, zsebkendőszerűen összehajtjuk és kissé egymásra csúsztatva lerakjuk őket a tálba.

Tetejüket bevonjuk a paradicsommártással, megszórjuk az apróra felkockázott mozzarellával és előmelegített, forró sütőben (200 fok) 25-30 percig sütjük.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Elkészítési idő: 80 perc