Sajtos rúd hozzávalók:
10 dkg parmezán sajt
20 dkg liszt
1 mokkáskanál só
1 tojássárgája
1 mokkáskanál citromlé
0,8 dl víz
15 dkg vaj
Sajtos rúd elkészítése:
Előzőleg vegyük ki a szükséges mennyiségű vajat a hűtőből, hogy felmelegedjen, majd reszeljünk le 10 dkg parmezán sajtot. Utána a sajtból kb. 2 dekagrammot tegyünk félre, a többit pedig egy kisebb gyúrótálban keverjük össze 20 dkg liszttel. Adjunk hozzá 1 mokkáskanál sót, 1 tojássárgáját, 1 kávéskanál citromlevet, 0,8 dl vizet, és az egészet jól dolgozzuk össze. Ha túl kemény lenne, öntsünk hozzá még egy kis vizet. Vigyázzunk azonban, hogy ne hígítsuk túl a tésztát, mert a reszelt sajt miatt először nagyon keménynek látszik.
Az összedolgozásnál vegyük ki a tálból, és helyezzük deszkára, mert így könnyebbé válik a gyúrása. Amikor az intenzív gyúrás következtében kellően homogénné vált és meglágyult, lisztezzük be a deszkát, és nyújtsuk ki a középre helyezett tésztát négyzet alakúra, majd egy széles pengéjű késsel egyenletesen kenjünk rá 15 dkg szobahőmérsékletű vajat.
Ezután a kb. 0,5 cm vastagra elnyújtott tészta jobb és bal oldali szélét hajtsuk vissza úgy, hogy némi átfedéssel középen találkozzanak. Ezt követően a levestésztánál valamivel puhább tészta alsó és felső szélét is hajtsuk vissza ugyanúgy, majd mint egy könyvet csukjuk össze.
Így összehajtogatva tegyük egy belisztezett tányérra, és hűtőszekrényben pihentessük kb. 1 órán keresztül. Utána a belisztezett deszkán ismét nyújtsuk ki a tésztát, és ugyanabból az irányból, ugyanabban a sorrendben hajtsuk össze, majd tegyük vissza a hűtőszekrénybe. Ezt a műveletet fél órás pihentetésekkel még kétszer ismételjük meg. Amennyiben a hűtőszekrény nem a legalacsonyabb fokozatra van állítva, akkor kevesebb idő is elegendő.
Nagyon fontos, hogy a tésztát minden egyes alkalommal ugyanúgy helyezzük a deszkára, mint ahogyan elvettük onnan, mert az össze–vissza való hajtogatással tönkretesszük a lemezes szerkezetét. Sokan úgy tartják nyilván a hajtogatások számát, hogy hűtőbe rakás előtt az ujjukkal annyi kis gödröt nyomnak a tészta tetejébe, ahányadiknál tartanak.
A hajtogatási műveletsorozat, illetve a negyedik pihentetés után nyújtsuk ki a tésztát 8 mm vastagra, majd verjünk fel 1 kisebb tojást, és vékonyan kenjük meg vele a tetejét. Végül szórjuk rá a félretett sajtot, és forró vízbe mártogatott késsel vágjuk fel kb. 2 cm széles, és 10 cm hosszú szeletekre.
Régen gázlángon megtüzesített kést használtak erre a célra, de ettől a pengéje elszíneződik, tönkremegy. (Ha valamelyik késünket feláldozva a klasszikus megoldásnál maradunk, akkor a pengére ragadt sajtot és tojást minden egyes felmelegítés előtt le kell kaparni.)
A rudakat rakjuk egy nagyobb méretű zománcozott tepsibe, és fél óráig hideg helyen pihentessük. Forró sütőbe helyezve, erősebb tűzön süssük 5 percig, majd közepes tűzön még kb. 15 percig, amíg a teteje világos pirosra pirul.
Ügyeljünk arra, hogy a leveles vajastészta sütése mindig élénk tűzön történjen. Sütés közben a hőmérséklet ne csökkenjen közepes érték alá, mert akkor a vaj kiolvad a tésztából, és az nem fog megemelkedni.
Az alacsony hőmérsékleten sütött tészta nem leveles, hanem “szalonnás” lesz. Profi cukrászok a nyers rudak berakása előtt hideg vízzel kiöblítik a tepsit, mert a visszamaradó vízből keletkező gőz még jobban felnyomja a leveles vajastésztát.
0 hozzászólás