Szalonnás busa mustáros sóskasalátával hozzávalók:
4 db ujjnyi vastag busaszelet
5 dkg füstölt szalonna
40 dkg burgonya
1 citrom leve
1 csomó petrezselyemzöld
10 dkg vaj
40 dkg sóskalevél
2 evőkanál mustár
1 dl olaj
1/2dl száraz fehérbor
só
1 evőkanál liszt
Szalonnás busa mustáros sóskasalátával elkészítése:
A halat megtisztítom, kibelezem. A fejét és törzsének elvékonyodó végét más étel készítéséhez félreteszem. A megmaradt részt kb. 2 cm-es szeletekre vágom, citromlével meglocsolom. Ugyancsak 2 cm széles, vékony csíkokra vágott szalonnával körbetekerem a halszeleteket.
A szalonnát néhány fogvájóval, illetve hústűvel rögzítem, amelyeket tálalás előtt majd eltávolítok belőle. Sózzuk, lisztbe mártjuk, olvasztott vajon lassú tűz fölött 5 percig sütjük, majd megfordítjuk és további 4-5 perc múltán, kellőképpen átsütve, azon melegében tálaljuk.
A sóskasaláta úgy készül, hogy a sóska szárát letépkedjük, bő vízben többször megmossuk, leszűrjük, alaposan lecsorgatjuk.
Közvetlen tálalás előtt mustáros öntettel keverjük össze, ami úgy készül, hogy a mustárhoz állandó kevergetés mellett hozzáadjuk az olajat majd fehér borral mártás sűrűségűre hígítguk.
Sóval ízesítjük.
A halételt petrezselymes burgonyával tálaljuk.
0 hozzászólás