A francia konyha méltán híres mustárokról, sajtokról, vagy csigákról – de tényleg csak ennyi van benne? Talán nem véletlen, hogy specialitásaik a világon bárhol megtalálhatóak, s hogy a gasztronómia is franciául beszél.
Egy kis „történelem”
A francia ételművészet igencsak tekintélyes múltja egyrészt arra bizonyíték, hogy a francia föld a gourmet-k, vagyis az ínyencek hazája, másfelől arra, hogy fejlődés nélkül nincs fennmaradás. Persze az a tény, hogy gasztronómiájuk nem a semmiből született, nevezetesen az olaszokat teszi büszkévé, hiszen alapjai állítólag a római korban alakultak ki – a mese azonban nem áll meg itt, hiszen a legenda szerint egy Itáliából Franciaországba szöktetett helyes kis szakács-csapat szorgosan segédkezett a gall ízvilág megalkotásában. De tegyük most félre az olaszok nacionalizmusát, és ne higgyük el vakon, hogy a francia konyha idegen kakastollakkal ékeskedik. Annál is inkább, hogy nemzeti ételük a coq au vin, vagyis a kakas borban, persze toll nélkül.
A francia ételművészet rohamos fejlődését leginkább a Bourbon uralkodók segítették elő a fényűző udvartartásukban munkálkodó szakácsok révén, akik nemcsak a fakanalat, hanem a tollat is a kezükbe vették: rendszerbe foglalták az étkezési szokásokat, különféle recepteket, vagyis igyekeztek könyv formában továbbörökíteni a francia konyha alapjait.
Úton reggelitől vacsoráig
Aki járt már valaha Párizsban, annak nem titok, hogy a franciák imádják a bagetteket, és főleg a kávézókat, ahol ezeket elfogyasztják. Sajtboltok és pékségek terülnek el mindenfelé, amerre a szem ellát, ahová édes reggeliért is gyakran betérnek a munkába igyekvők. Az ebéd náluk egyáltalán nem nevezhető szertartásosnak – főként a rövidke munkahelyi szünet miatt gyakran csak egy-egy pirított kenyérbe bújtatott rántott hús, majonézes-húsos saláta, vagy valamilyen könnyű tésztaétel kerül a fáradt gyomorba, melyet nem röstellnek leöblíteni egy kis Beaujolais-val (bozsoléval), vagyis a könnyű francia borspecialitással. A francia étkezés egyik leghangsúlyosabb összetevőjét az előételek képezik, mint például a vegyes ízelítő: néhány szelet paradicsom és uborka, salátalevelek, szardínia, füstölt hal és egy szelet sonka. A levesek közül a krém-és püréleveseket kedvelik leginkább, de nagy specialitásuk a hagyma-fokhagymaleves, vagy éppen a kagyló-és homárleves. S bár a marha az első számú húsétel Franciaországban, mégsem tudnak ellenállni egy jó kis sertésfej levesnek.
18 óra körül, immár a munka fáradalmait szögre akasztva beiktatnak általában egy étkezést a vacsora előtt, mely lehet például néhány falatka sajt, mely külön fogásként tekintendő. Állítólag több mint háromszáz féle sajtot készítenek a francia szakácsok, ízelítőül: ementáli, gróji, rokfort, camambert, munster, gurné, szavojai és még sokan mások…
A főétkezésre egészen a vacsoráig kell várni, mely telis-tele van könnyű ételekkel – az előétel vagy leves után frissen sült húsok, felvágottak, sajtok, majd gyümölcs és édesség érkezik a fentiek társaságába.
Reméljük, ezek után csak megnőtt az információ éhségetek, és persze az étvágyatok a francia finomságokra!
Lau
